Július 30. Praktikus, tiszta erővel (a Mars belép a Szűzbe) A mai napon az erőt, akaratot, a határozottságot jelképező Mars a tiszta, praktikus, elemző, minden részletre odafigyelő Szűz jegyébe lép. Most ebben lesz az erőnk, mégpedig úgy, hogy létfontosságú a tisztaság – nem csak otthon, de az ügyeink intézésben is, mert szóba sem jöhet olyasmi, ami nem becsületes. Most tudni akarjuk majd mindenről, hogy mi van a háttérben, hogyan jutott az adott helyzet oda, ahol van, és ha bármilyen feladatot Tovább olvasom …
Napi bejegyzések
Napi Asztrológiai Energetikai Minta 2021. 7. 29
Július 29. Érzelmi kiáradás (a Jupiter visszalép a Halakba, Mars – Jupiter oppozíció) A mai napon a szerencsét, a sikert jelképező Jupiter visszalép az érzelmes, művészi képességeket is jelentő, érzékeny Halak jegybe. Meglehet, ahhoz, hogy megkapjuk azt az elismerést, megbecsülést, anyagi lehetőséget, ami itt van az ajtóban, kicsit még bele kell merülnünk az érzésekbe, át kell éreznünk mások helyzetét is, finomodnunk kell az érzelmek terén. Talán erre utal a szintén ma ható Jupiter és az erőt, akaratot megmutató Mars szembenállása. Tovább olvasom …
Napi Asztrológiai Energetikai Minta 2021. 7. 28
Július 28. Büszke, játékos önkifejezés (a Merkúr az Oroszlánba lép) A mai napon a tudatosságot, a kommunikációt képviselő Merkúr az Oroszlán jegyébe lép. Az Oroszlán mindig kitűnik a többiek közül, vezéregyéniség, emellett kifejezetten intuitív is. Most a kommunikáció során is megfigyelhetjük ezt – képesek vagyunk jól átlátni egy-egy helyzetet, mérlegelni és meghatározni a helyes irányt. Mindezt úgy, hogy figyelembe vesszük a körülményeket, sőt, jól rá is érzünk, mi a legfontosabb. Ami nehézséget okozhat, az a kritika – mert az Oroszlán Tovább olvasom …
Napi Asztrológiai Energetikai Minta 2021. 7. 27
Július 27. Erőteljes kommunikáció (Merkúr – Mars szemi-szextil) A mai napon a logikát, a tanulást, az önkifejezést megmutató Merkúr és a cselekvő erőt, a harciasságot jelképező Mars áll úgynevezett nevelő fényszög kapcsolatban. Ma a szavakban, a mondanivalóban van az erő, illetve a kissé erőteljesebb, nyomatékosabb önkifejezés hatékony lehet. Ma jobb, ha nem köntörfalazunk, ha nem a másiktól várjuk, hogy kimondja, megfogalmazza, amit szeretnénk. Amennyiben bizonytalan vagy, halogatod, a megbeszélnivalókat, vagy a másik nem érzi, hogy súlya van, annak, amit mondasz, Tovább olvasom …
Napi Asztrológiai Energetikai Minta 2021. 7. 26
Július 26. Érzelemmel vagy élvezettel? (Hold – Vénusz oppozíció) A mai napon a befogadó oldalunkat, a benső világunkat, az érzelmeket megszemélyesítő Hold és a szerelmet, a szépséget, a harmóniát jelképező Vénusz áll szemben egymással. Ugyan a Vénuszban is sok az érzés, de inkább az csodálatos, a szép, élvezhető érzelmek jelennek meg. Ezért ma vagy a lelkünkből, az odaadó oldalunkból nézve tekintünk egy adott helyzetre, vagy úgy, hogy mi lehet a jó benne, hol van a szépség, az öröm? Talán kissé Tovább olvasom …
Napi Asztrológiai Energetikai Minta 2021. 7. 25
Július 25. Kommunikáció vagy mély ráhatás? (Merkúr – Plútó oppozíció) A mai napon a kommunikációt, a tudatosságot jelképező Merkúr és a hatalmat, a transzformációt, a titkokat is megmutató Plútó áll szemben egymással. Ma valószínűleg a logika, a tanult ismeretek, az információk – vagy a mély megérzés, az elszántság, a kitartás közötti választásban látjuk csak a megoldást, bármilyen helyzetben is legyünk. Kissé csőélátással gondolkozhatunk, és úgy tűnhet, nincs átjárás a kettő között. Mindkét módszer lehet eredményes – de csak akkor, ha Tovább olvasom …
Napi Asztrológiai Energetikai Minta 2021. 7. 24
Július 24. Ragyogó bölcsesség (Vízöntő Telihold) A mai napon a lelkünket, az érzelmeket, a befogadó oldalunkat jelképező Hold a Telihold fázisában és a Vízöntő jegyében jár. A Telihold kiteljesít és ebben az időszakban ragyoghatunk érzelmileg, kiteljesedhetünk az érzéseinkben. A Vízöntő bölcsességgel, okos rálátással, némi szabadsággal és függetlenséggel is megtölti ezt. A mostani energia nagyon jó arra, hogy az érzelmek, kapcsolatok terén meglássuk a lényeget, de ne ragadjunk bele semmibe, hanem felszabadultan, megélve az érzéseinket kiteljesedhessünk bennük. Párdi Petra mester fokozatú Tovább olvasom …
Napi Asztrológiai Energetikai Minta 2021. 7. 23
Július 23. Személyes siker (Nap – Jupiter kvinkunx) A mai napon az önvaló kiteljesedését, az egot jelentő Nap és a sikert, szerencsét, a sok pénzt megmutató Jupiter áll karmikus kapcsolatban. Ez az energia üzenheti, hogy alapvetően itt kopogtat a siker az ajtónkon – csak lehet, hogy nem vettük észre. Ha esetleg kétségeid vannak, nézz körül, milyen lehetőségeket kínál az élet, hogyan intézed a dolgaidat mostanában? Valószínűleg ott a lehetőség – és ha megragadod, a jutalom is meglesz. Ha már tisztában Tovább olvasom …
Napi Asztrológiai Energetikai Minta 2021. 7. 22
Július 22 A Büszke Én (a Nap az Oroszlánba lép, Mars – Plútó kvinkunx) A mai napon a személyiségünket, az önvalónkat jelképező Nap a büszke Oroszlán jegyébe lép. Ez a jegy erős, vezető típus, van benne hiúság, viszont rendkívül intuitív és játékos. Most ezt az energiát érezhetjük, valószínűleg nehezen hagyjuk majd, hogy más irányítson, szeretjük a saját kezünkbe venni a dolgaink irányítását és különösen jólesik az elismerés. Ne lepődjünk meg, ha most sokkal erőteljesebben érintenek a kritikák, az, ha valaki Tovább olvasom …
Napi Asztrológiai Energetikai Minta 2021. 7. 21
Július 21. Hamis hangok (Hold – Neptunusz kvadrát) Ezen a napon a lelkünket, az érzéseinket, az ösztönszintet jelképező Hold és a beleérző képességet, az érzékenységet, de a túlzásokat is képviselő Neptunusz áll feszült kapcsolatban. Ma lehetünk túlérzékenyek, sokkal jobban bonyolíthatjuk a lelki, érzelmi dolgokat, mint amilyenek valójában, láthatunk jeleket, hallhatunk más dimenzióból érkező üzeneteket ott is, ahol nincsenek. Ma jobb kicsit visszább fogni a képzelőerőt, és ha tudunk, ne reagáljunk mindenre azonnal. Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Tovább olvasom …