Bozzai Lajos vagyok. Művelődésszervező, Közgazdász és Európai Uniós Szakértő szakokon végeztem különböző Főiskolákon és Egyetemeken. Közel 30 éve dolgozok a felnőttképzésben, szinte az összes szegmensében megfordultam már.
Szintén 3 évtizede egy az egészségügytől származó problémám miatt, a természetes életmód, a természetes gyógymódok felé fordultam. Amit akkoriban el lehetett érni tanfolyamokon, vagy magántanulóként, azt igyekeztem elvégezni, gyakorolni. A sokféle természetgyógyászati, parapszichológiai kurzuson elsajátítottakat, igyekeztem minél előbb a gyakorlatba átültetni. Ezért „dolgoztam” természetgyógyászati magánrendelőben, illetve lettem később egy Gyógyüdülő igazgatója. Az évek alatt megszerzett tapasztalatok alapján, a hatékonysága miatt, az NLP mellé tettem a voksomat. Eleinte, mint gyakorlója, 20 éve pedig a trénere is vagyok ennek az irányzatnak. Az NLP-n kívül más területeken is tanítottam, (pl. projektfejlesztés, vagy jelenleg is egy Szakközépiskolában óraadóként közgazdaságtant tanítok.)
A hétköznapokban gyermekkori álmaim valósítom meg, némi késéssel, Tűzoltókén dolgozok Vasváron.
2004 óta tanítom az NLP-t a Tiszta Forrásban.
Az NLP a Neuro Lingvisztikai Programozás rövidítése. Kiváló módszereket kínál, hogy szakértővé váljon a személyes kommunikációban valamint gondolkodása és viselkedése átformálásában. Bárki megtanulhatja és profitálhat belőle.
A tanfolyamon tanult és elvégzett gyakorlatok hatására, napokon belül észlelheti a változást az életében.
Ismereteim szerint az NLP, ma a világon, a leghatékonyabb módszer az emberi viselkedés megértésére és változtatására.
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
Elérhetőségeim:
30/9144-661
tlala@t-online.hu