K. Szabó Péter

Mesterdiplomás parapszichológus – karmaasztrológus, SVT-konzulens

Gyakorlati oktatásáért felelős vezető

Tantárgyak:

Bemutatkozás:

K. Szabó Péter vagyok, mesterdiplomás parapszichológus – karmaasztrológus, SVT-konzulens.  A Tiszta Forrás Intézetben végeztem és jelenleg az intézmény tanára vagyok.

Az intézményben eltöltött évek alatt, egy nagyon mély önismereti kiránduláson vehettem részt. Nagyon sok mindennel találkoztam magamban, vagy éppen másokon keresztül a tükörben. Úgy gondolom, ha valaki a spirituális fejlődés ösvényére lép, annak egy nagyon biztos alapot képes adni ez az iskola. És ez az ösvény egyre szélesebbé válik. Képes lesz felismerni az életében munkálkodó energiákat, és szorgalmas tanulás, gyakorlás után, nem csak felismerni, de együtt működni, vagy akár irányítani is tudja azokat. Mindannyian rengeteg mintával érkezünk a jelen inkarnációba, és továbbiakat veszünk magunkra életünk során, (karmikus, szülői, társadalmi, stb.) és ezen mintákat, ha levetkőzzük, rátalálunk önmagunkra. Ehhez nyújtunk eszköztárat a képzés folyamán. Fontosnak tartom, hogy az elméleti ismereteket, a gyakorlatban is alkalmazni tudják a hallgatók.

Az iskola részéről a cél az, hogy minden tudást, és tapasztalatot átadjunk a hallgatóknak, amivel saját, vagy akár mások életét is segíteni tudják.

Elérhetőségek:

peterszabo1891@gmail.com

+3630/233-3635