szakoktató
természetgyógyász
Tantárgyak:
Kedves tanulni vágyók! Szeretettel köszöntöm Önöket, Mendrey Lászlóné vagyok, a leendő Anatómia tanáruk.
Szakoktatóként dolgoztam egészségügyi szakközép iskolában, majd az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetből mentem nyugdíjba.
Öt éve tanítok ebben az iskolában, ahol felkészült természetgyógyászok hagyják el a képzést.
Az Anatómia megismerése alapozó tantárgynak számít az Önök képzésében. Tanulmányaik során megismerik az embert, mint a test-lélek-szellem egységét. Az Anatómia tantárgyban az emberi test felépítésével, egészséges működésével fogunk megismerkedni.
Tematika:
- A mozgás szervrendszere
- A keringés szervrendszere
- A légzés szervrendszere
- Az emésztés szervrendszere
- A kiválasztás szervrendszere
- A szaporodás szervrendszere
- A neurondokrin (hormon) rendszer
- Az idegrendszer
- Az érzékszervek
Ebben a test-lélek-szellem egységben tehát az Anatómia a fizikai lét, mely az alap. Házat sem lehet felépíteni megfelelő alapok nélkül. Ezekkel az alapokkal fogunk megismerkedni. Az Anatómia nem egy száraz tudomány, hihetetlenül érdekes az emberi test működése, a szervrendszerek közötti kapcsolat. Olyan világ tárul fel Önök előtt, amit elképzelni sem tudnak.
A tanulmányaik során végig megyünk az emberi test szervrendszerein, azok fantasztikus működésén (csak egyet említsek: gondolták volna, hogy szívünk egyetlen perc alatt megkeringeti az ember 4-5 liter vérét?, Akkor mennyit dolgozik 1 óra, 1 nap, 1 hó, 1 év alatt, ill. az életünk során?). Megismerkedünk a szervrendszerek közötti kapcsolatokkal, mert ugye minden-mindennel összefügg.
Az Anatómiát, mint alapozó tantárgyat 20 órában tanulják. Egy mérést iktattam be: a tanulmányaik végén.
Remélem felkeltettem az érdeklődésüket és már várják a találkozást.
Várom Önöket egy izgalmas tantárggyal.
Mendrey Lászlóné
Elérhetőség:
mendreymagdi@gmail.com