Extra Hungariam non est vita  III.

Emlékezzünk és varázsoljunk! A magyarok második bejövetelét a mai hivatásos történelem-szürkítők „honfoglalásnak” címkézik (mintha előre látták volna, hogy milyen jól jön majd ez a hazugság egy olyan korszakban, amikor ismét vad hordák fenyegetik Európát), pedig nem történt más, csak visszatértünk arra a területre, amely mindig a hazánk volt; nem véletlen, hogy krónikáink „secundus ingressus”-ról beszélnek. A szkíták ugyanis két fő terület, a Kárpát-medence és a Tárin-medence között vándoroltak évezredeken keresztül. A „hon-visszafoglalás” időszakában keletkezett síroknak két fontos ismertető lelete van. Az egyik, hogy őseink lóval temetkeztek, s ha a népmesék által megőrződött hagyománykincsünkből indulunk ki, ennek oka az lehetett, hogy abban bíztak, a táltos paripa egyenesen a túlvilágra repíti a lelküket. A másik jellemző, de eleddig agyonhallgatott lelet pedig a mellkereszt, amelyeken egy teljesen más Krisztus-ábrázolást találunk, mint amit megszokhattunk. A bronzból készült alkotásokon nem a megkínzott, szenvedő alak, hanem egy élő, mosolygó, áldást osztó gyógyító szerepel, és legalább ugyanolyan gyakori Babba Mária, a magyarok Boldogasszonya is. A mi ősvallásunk, őskereszténységünk tehát az életet ünnepelte, és semmi köze sincs a kínhalálhoz. Üdvtörténet, és nem szenvedéstörténet. Nekünk magyaroknak nem halott, hanem élő (Eli) istenünk van. Milyen kár, hogy megfeledkeztünk róla…

Miért fontos számunkra a kereszt, ha nem kínzó- és kivégző eszközként tekintünk rá? Választ kapunk, ha tudjuk, hogy elődeink eredetileg egyenlő szárú keresztet használtak, amely a nemzés és teremtés ős-erőinek a jelképe, vagyis az egyik legerősebb, legpotensebb varázs-szimbólum. Az egymást keresztező vonal (+) a mai napig az összeadás jele a számtanban, eredetileg pedig férfi és nő egyesülését szimbolizálta. Amikor keresztet vetünk, ezt a szerelmi mágiát ismételjük meg, s mi magunk is teremtünk általa. Megérintjük a homlokunkat és a szívünket (függőleges vonal), majd testünk két oldalát (vízszintes vonal), összekapcsoljuk az észt az érzelmekkel, a jobb oldalt a bal oldallal, s a mágia életre kel. A szándéktól függetlenül is képes működni, de sokkal erőteljesebb, ha arra gondolunk, őseink áldást osztó, gyógyulást hozó Krisztusát idézzük meg általa.