Extra Hungariam non est vita XI.

Bogár László közgazdás sokszor figyelmeztetett bennünket, hogy az emberiség bizonyosan a vesztébe rohan. Honnan tudhatjuk? Az emberi létezés nem lehetséges levegő, víz, és táplálék nélkül: 3 percen belül meghalunk levegő nélkül, 3 napon belül iható víz nélkül, és 3 héten belül táplálék nélkül. És mit teszünk? Mérgezzük a levegőt, az ivóvíz készletet, és szemetet eszünk. Ahogy már többször megírtam: az étel = élet, s ezt azegyenletet nem szabadna elfelejtenünk, hiszen a létünk múlik rajta. A világ nagyobbik része ma éhezik, vagy egyszerűen csak mérgező szemetet eszik. Az eufemisztikusan „fejlődő” világ lakosságának nem áll a rendelkezésére megfelelő ivóvíz, a „fejlett” világ nagyvárosaiban pedig ivóvízzel öblítjük a WC-t, de mérget lélegzünk be. Pedig nem kéne… Megtermelhetnénk a minden szempontból megfelelő táplálékot, megőrizhetnénk a vizek és a levegő tisztaságát, és nem is kéne sokat változtatnunk. Azzal kellene kezdenünk, hogy kikapcsoljuk a TV-t és nem nézünk több reklámot, amelyek teljesen felesleges vágyakat keltenek bennünk.

Varázsolni akarsz? Nem kell tenned mást, csak főzz egy jóízű ételt jó minőségű alapanyagokból – menj ki a piacra és vásárolj őstermelőtől! A magyar földből megszülető zöldségek és gyümölcsök csodálatos ízűek és fantasztikus erővel telítettek. Sajnos, ma már nem növesztenek aranyat Tokajban a szőlőkacsok (forrás: Bonfini, aki maga is szüretelt aranyat, és megírja, hogy az érett szőlőmagok helyén kicsiny aranyrögök voltak), de még mindig a legtisztább, leginkább tápanyag-dús élelmiszert állítjuk elő Európában.

Maga a főzés önmagában is mágikus folyamat: az összetevők párosítása szerelem-mágia, az elkészítés pedig megfelel a művészi alkotás folyamatainak (persze csak akkor, ha megadod a módját és tényleg odafigyelsz, s ha kedvvel és szeretettel teszed. Ha viszont dühös vagy, azonnal hagyd abba, mert igazi halásos mérget fogsz kotyvasztani). De az étel elfogyasztása az igazi varázslat, hiszen egy szubjektum objektummá válik bennünk (forrás: Pap Gábor tanításai).