Emlékezzünk és higgyünk! Ma Gyümölcsoltó Boldogasszony napja van, az igazi nőnap. Magyar ősvallásunk alapvetően a Világteremtő Istennőn alapul. Ma már csupán a Boldogasszony alakja őrzi ezt a koncepciót, Csíksomlyón pünkösdkor a Napba öltözött asszonyt várja az egybegyűlt zarándokok sereglete. Ez talán az utolsó olyan esemény, amely egyrészt megőrizte az ősi ténymegállapítás módozatát (a közösség minden tagja egyszerre figyeli meg azt, ami történik, így nincs lehetőség kívülről jövő manipulációra, s a hír mind
en esetben valódi tényeken alapul), másrészt a felkelő Napot, az éltető erőt feminin entitásként értelmezik, ami megingathatatlan bizonyíték az istennő hitre. A régiségben ugyanis még jól tudták és értették: teremteni (szülni, életet adni) csak nő tud. A világot tehát egy istennő teremtette, a férfi csupán a mag hordozója (továbbörökítője) lehetett.
Ezt a tényt őrzi kettős jelentésű és azonos hangalakú szavunk: nő – nő, és a palmettás (életfa) ábrázolásokon ugyanez a gondolat-párhuzam jelenik meg. A feminin képviseli azt a növekedési tendenciát, amelyből nemcsak az élet születik meg, hanem maga az örök élet is, hiszen az álladóan növekvő és újjászülető természet ősereje létezik benne.
Nekünk magyaroknak a Boldogasszony nem más, mint Anahita, az ősi hit világteremtő istennője (Anahita = anyahit). Ezt a nevet a pártus birodalom helyébe lépő perzsák őrizték meg, akik ugyanúgy a Világteremtő istennőt látták benne, nálunk pedig a Boldogasszony alakjában tisztelték, akit nem véletlenül neveztek „Napba öltözött” asszonynak, hiszen a tűz (máglya) a világteremtő mágia jelképe. Anahitából a görög korszakban Hesztia, a rómaiaknál pedig Veszta lett (mindketten a szent tüzet őrizték), s a judeo–keresztény időkben szép lassan elrejtőzött Szűz Mária köntösében, mert alakját csak így lehetett átmenteni. Ha azonban megnézzük, hogy Révay Péter koronaőr mit írt 1613-ban megjelent könyvében arról a képről, amelyet másik kettővel együtt százötven évvel később kicseréltek a Szent Koronán, akkor kiderül, hogy világteremtő minősége a magyarok lelkében sosem szűnt meg létezni.
Ahol ma Dukász Mihály elfuserált, még méretében sem odaillő cserélt képe látható, ott Révai szerint eredetileg a Szent Szűz Anya mása volt: Imago Divae Matris Virginis. A Boldogasszony tisztelete ma is átszövi az évkört, hiszen hét megjelenési formáját tartjuk számon: Gyertyaszentelő, Gyümölcsoltó, Sarlós, Havas, Nagy, Olvasós, és Kisboldogasszony, s az évkör magyar ünnepein más-más lényeggel telítődik meg a világteremtő Istenanya, amely a világon egyedülálló jelenség.