Filozofáljunk és emlékezzünk! Az ősök tisztelete és számontartása nálunk magyaroknál nagyon lényeges volt – Atilla királyunk például harminchárom ősét tudta kapásból felsorolni. Ennyi ma már messze nem várható el senkitől (meg hát királyaink sincsenek nagyon…), de az igaz magyar ember most is pontosan ismeri legalább azt, hogy honnan származik, kik voltak a nagyszülei, és hol éltek a dédszülei. Múlt nélkül ugyanis nem létezik jövő; gyökerek nélkül elhal a fa, és hiába hajt ki a koronája, egy idő után bizonyosan elsorvad, hiszen nincs, ami táplálja. Régen a falusi közösségekben a nagyszülők őrizték és gondozták az utódokat, míg a felnőttek dolgoztak, ezért ők mesélték el a kisgyermekeknek a családi legendákat. Szántai Lajost történésztől és Eschwigné Varga Zsuzsanna számmisztikustól hallottam azt a gondolatot, hogy a kicsik azért vannak olyan jóban az öregekkel, mert mindketten a fényhez állnak közel – csak annyi a különbség, hogy a kicsik éppen onnan jöttek, míg az öregek afelé mennek… Mégis, a lényeg az, hogy összeköti őket a fény, vagyis a jóság, a szeretet és az ingyen kegyelem.
Minden mágikus folyamatnak megvan a maga menete, és ha valamiért megszakad a mágikus lánc, nem jön létre a mágia sem. Ez történt Akhilleusszal, aki halandónak született, mert édesanyját, az ősi tengeristennőt Zeusz nem engedte Poszeidón tengeristennel összeházasodni. Thetisznek egy halandót, Péleuszt kellett választania társául, a nászból pedig csupa halandó gyermekek születtek. Az elkeseredett Thetisz, aki addigra már hat gyermekét veszette el, a hetediket minden áron meg akarta menteni a pusztulástól, ezért titokban egy máglya (mágia) tüzében edzette éjszakánként, hogy halhatatlanná válhasson. Az istennő titka ugyanis az volt, amit ma is jól ismerünk: a gyors tűz eléget, míg a lassú átváltoztat – gondoljunk csak a teremtett világot jelképező tojásra! Ha forró vízbe rakjuk, 4-5 perc után kemény tojást kapunk, ha viszont a kotlós alá tesszük, három hét múlva élő kiscsirke válik belőle. Thetisz ugyanezen ősi elv alapján edzette fiát, Péleusz azonban az egyik éjjel rajtakapta az istennőt, és mivel azt hitte, az anya el akarja pusztítani a gyermeket, gyorsan kikapta a tűzből. Ezáltal viszont megszakadt Thetisz mágiájának láncolata és nem jöhetett létre az, amit az istennő eltervezett. Fia így is nagy hőssé vált, csaknem halhatatlanná, a sarka azonban emberi maradt, s a halálos seb éppen ezen a testrészén érte a csatában.
Fontos, hogy értsd: pontosan ez történik a valóságban, s a külvilágban is. Ha megszakítjuk az emlékezés mágikus láncolatait, előbb-utóbb belepusztulunk. Sok néppel végérvényesen megtörtént már, velünk magyarokkal azonban még szerencsére nem teljesen, és éppen a nyelvünk válhat a legnagyobb segítőnkké, hogy elkerülhessük a végső veszélyt. Ennek egyik jele az, hogy egyedül a magyar nyelv képes kifejezni az ősökkel kapcsolatos mágikus láncolatot, hiszen a világ többi nyelve sokszorosítással számol visszafelé. Az angolban pl. az anya mother, a nagyanya grandmother, a dédanya great-grandmother, az ükanya pedig great-great-grandmother, és így tovább. Nem túl szellemdús, mondhatnánk, de nekik ennyire tellett. Ezzel szemben mi magyarok saját magunktól számolva hatodíziglen tudjuk visszavezetni az őseinket: én magam, az anyám, a nagyanyám, a dédanyám, az ükanyám, és a szépanyám. A hetedik nálunk is titok marad… (nem mellesleg: az anya – anyag szavak nem csak a magyarban azonosak, hanem például az angol mother – matter, vagy a német Mutter – Materie is ugyanezt az ősi, eredendően feminin teremtés-koncepciót őrzi).
Minden család mágikus láncolat, s ha ismered a múltadat, könnyedén megálmodhatod a lehetséges jövődet is.