Extra Hungariam non est vita XXIV. rész

Filozofáljunk tovább! Hogyan lehet a világra igazán hatni és hol lehet a sorsára a legnagyobb hatást gyakorolni? Feltehetjük ezeket a kérdéseket úgy is, hogy hova kell vinni a fényt?

Mivel a Nyilas népe vagyunk, eleink még pontosan tudták, hogy a fényt oda kell elvinni, ahol lemegy a Nap, s ahol hamarosan éjszaka lesz, vagyis a nyugati határra (keleten úgyis fel fog kelni újra, mindig ezt teszi), ezért indultak el sokadszor is a Tárim-medencéből a Kárpát-medencébe. Vitték magukkal a megszilárdult, tökéletes, romlatlan fényt (fém=fény): az aranyat (emlékezz csak az „arany – arány – erény – irány” összefüggésrendszerre), és azt remélték, hogy megmenthetik a világot.

Ne áltassuk magunkat, és főleg ne maradjunk tudatlanok: most is ilyen történelmi pillanatban vagyunk! Nyugaton bealkonyodott és hamarosan kozmikus éjszaka következik be, nekünk pedig azért kell megmaradnunk magyarnak, hogy megőrizzük és elvihessük nekik a fényt. De vajon alkalmasak vagyunk-e még mindig erre a szerepre? Az átlagember bizonyosan nem, hiszen sikeresen kiölték belőle a magyarsága csíráit is. Elhomályosították a látását (vakká tették), kozmopolita fogyasztóvá silányították, mára esélye sem maradt a valóság érzékelésére. De Te, ha olvasod ezeket a sorokat, még reménykedhetsz, hogy visszatalálsz a gyökereidhez, az ősműveltséghez.

Ehhez viszont tudnod kell: hazát csak az arany – arány – erény – irány négyessége képes megtartani. Miért? Mert ha nem lesz haza, nem lesz se nép, se nemzet. Ha nincs haza, házad sem lesz (haza = ház), vagyis hajléktalanná válsz. „Lakosság” persze bárhol ki tud alakulni, de mi köze annak a nemzethez? Ha egy kontinens kulturális talaja kicserélődik (jobban mondva: ha mesterségesen kicserélik), jóvátehetetlen és időben visszafordíthatatlan változások fognak bekövetkezni, és ez zajlik most a szemünk előtt. Persze csak akkor, ha engedjük, hogy velünk is megtörténjen…