Filozofáljunk még, mást úgyse nagyon tehetünk! Vessünk egy pillantást a természet és az ember kapcsolatára! A napokban egy kedves olvasómmal vitatkoztam arról, hogy mit jelent a természet törvényei szerint élni. Mivel úgy vettem ki a szavaiból, hogy nem igazán érti a gondolataimat, most megkísérlem bővebben kifejteni.
Egészen a mai időkig, ember és természet szerves egységet alkotott. Hatalmas birodalmak maradtak fenn sok-ezer éven keresztül úgy, hogy semmit nem „fejlődtek”, nem „növekedtek”, nem bővültek (például Egyiptom, Kína, India). Minden azonos maradt: a népesség száma, az alkalmazott technológiák, a mezőgazdálkodás, a kézművesség, a hitrendszer. Csupán az elmúlt ötszáz évben bolondultunk meg és azonosítottuk a fejlődést a boldogulással, végső soron magával a boldogsággal. Ha egyre több tárgyat birtokolsz, sugallják a reklámok, egyre jobban fogod magad érezni a bőrödben. És mindeközben az ember elhitte, hogy legyőzheti a természetet. Elhitte, mert elhitették vele, s mert a sok „csodás” találmány valóban ezt az illúziót kelti. A XX. század végére pedig eljutottunk a legteljesebb rettenet pontjára, amikor mindenki számára egyértelművé vált, hogy a rendszer fenntarthatatlan. De nem teszünk ellene semmit.
Az ember valóban csodálatos, hiszen egyedül neki adatott meg az élőlények közül a gondolkodás képessége. Az ősiségben még létezett az a hármasság, amivel azonnal el lehetett dönteni, hogy a kigondolt gondolat megvalósítható-e, és – ami ennél is lényegesebb – hosszú távon fenntartható-e. Ehhez léteztek olyan „lét–határőrizeti szervek” (copyright Dr. Bogár László), az írástudók, a nemesség vagy az egyházak, akik képesek voltak eldönteni a kérdéseket. Ma azonban nyoma sincs az ilyen típusú felelős, jövőbe tekintő megfontolásnak. Kigondoljuk a dolgokat, azonnal meg is valósítjuk őket, és abszolút nem törődünk azzal, hogy vajon fenntarthatók-e, vagy sem. Anyag helyett műanyagot használunk (kontinensnyi szemétsziget úszik az óceánon kidobott pet-palackokból), élet helyett mű-életet élünk (rátapadunk a TV képernyőire és bambuljuk a végtelenül primitív, ócska műsorokat), és lélek helyett mű-lelket üzemeltetünk (nem hiszünk semmiben és senkiben).
Pedig csupán ezeket kérdést kellene feltennünk, ha megtorpanunk és nem tudjuk, mi a helyes válasz a lét-talányok eldöntésére: létezik-e, létrejön-e a természetben, vagy sem. S ha a válasz igen, akkor bátran belefoghatunk, mert lesz értelme és jövője.