Emlékezzünk és merjünk nagyok lenni! Ferenc pápa húsvét hétfőn a Szent Péter téren összegyűlt zarándokok előtt a Regina coeli (Mennyek Királynője) imádságot mondta el. Vajon mennyien tudják, hogy nekünk Szűz Mária (Boldogasszony), Magyarok Nagyasszonya, nem csupán Patrónánk (oltalmazónk), hanem Reginánk (királynőnk)? S vajon hányan tudják, hogy mi következik ebből?
Ráadásul a birtokunkban van egy csodálatos ötvöstárgy, amelyet a történelem során többször elloptak, átalakítottak, elhazudták
valódi jelentőségét, meghamisították a keletkezését, és még számtalan egyéb atrocitás érte, mégis létezik. Ez a tárgy a Szent Korona, amelyet a hagyomány élő személyiségként tart számon. Mielőtt nagyképűen kinevetnéd a feltételezést, jobb, ha tudod: nem csupán vízbázisú-szénbázisú élet létezik, hanem szilícium bázisú is, a zománcképeket tehát nyugodtan tekinthetjük élőnek. Jobb, ha azt is tudod, hogy ez a világ egyetlen beavató koronája, a zománcképek rendje megfejthető, s ez annak ellenére lehetséges, hogy hármat barbár módon kicseréltek rajta. Pap Gábor művészettörténész az életét szánta a Szent Korona titkainak megfejtésére, számtalan előadásban és könyvben ismertette meg a lényeget, ami így szól: a magyar király mindenkori feladata nem a hódítás, hanem a gyógyítás. S amíg igaz magyar királyaink voltak, ezt is tették, csupán a magyar-gyűlölő zsarnokaink cselekedtek másként.
A Szent Korona ma is létezik, az általa képviselt alkotmányos rendet emberi szándék hiába igyekezett lecserélni – tegyük hozzá, szerencsére. A jogrendje ma is érvényes, és is ugyanazt tanítja. Nekünk magyaroknak dolgunk fontos dolgunk van: kigyógyítani az emberiséget abból az agybajból, amibe az elmúlt ötszáz évben egyre mélyebbre süllyedt.
Az igazság ugyanis végtelenül egyszerű: két lehetséges út, két homlokegyenest ellentétes filozófia létezik. Az egyik szerint másokból kell élni, a másik szerint viszont másokért, egymásért. A fény képviselői könnyedén választják a második utat, a sötétség képviselői viszont nagy sikerrel homályosítják el az égi minőségeket, s helyette inkább műfénnyel etetik a világot. A történelmünk sajnos azt igazolja, hogy magát magyarnak nevező hitvány emberből soha nem szenvedtünk hiányt. Azokról beszélek, akik következetesen képviselik az „ami magyar, a
z csak rossz lehet” személetet, s akik azt sulykolják, merjünk kicsik lenni.
Én viszont azt mondom, legyünk büszkék a magyarságunkra, őrizzük a kincseinket, és tanuljuk meg, hogy kik vagyunk.