Az emberi lélek alapvetően társas lény; nem egyedül, hanem párban szeretné leélni az életét a 3D-s valóságban. Ezért aztán folyamatosan keresi a párját, a „nagy őt”, az „igazit”, és ha megleli, akkor végre boldog lesz. Legalább is egy ideig. Mert a párkapcsolatok egyáltalán nem maguktól működnek, hanem rengeteg munkát és odafigyelést igényelnek. Az összecsiszolódás folyamata pedig tele van fájdalommal és lemondással, ami végül le is darálhatja a kapcsolatot.
2. rész : Lélektestvér
Az első típus a lélektestvéri viszony, amely akkor jön létre, ha a felek viszonylag közel születtek egymáshoz. Ilyenkor a külső bolygóik szinte azonos helyen találhatók, a személyes bolygók és képletpontok pedig rendszerint mérsékelten harmonikus kapcsolatba kerülnek. Ha vannak feszültségteremtő állások, azok többnyire enyhék vagy generációs jellegűek, éppen ezért a viszony kimondottan baráti és csak kevés súrlódással jár. Az elején a felek érezhetnek szerelmet, de ez viszonylag gyorsan szeretetté alakul. Azonos lélekcsoportba tartozó lelkekről van szó, akik az előző életeik során nem vetélkedtek egymással, és most is azonos rezgésen működnek. Ez nagyon kellemes az első hónapokban és években, hiszen egymás reakciói kiszámíthatók, hosszabbtávon azonban könnyen egyhangúvá, sőt unalmassá is válhat a kapcsolat, végül pedig teljesen kiüresedhet, ha nem vigyáznak. Viszont ez a kapcsolattípus a legalkalmasabb a családalapításra és az utódok biztonságos felnevelésére.
A lélektestvérek gyakran inkarnálódtak együtt előző életeik során, de szinte sohasem párkapcsolati minőségben. Valódi testvérek, bajtársak, barátok, vagy rendtársak voltak, akik minden élethelyzetben segítették egymást. Olyan kapcsolatokról van tehát szó, amelyekben a felek nem vetélkedtek egymással, nem harcoltak és nem is féltékenykedtek. Persze, ezek a negatívumok az összes emberi viszonytípusra jellemzőek lehetnek, de a lélektestvériségnek éppen az a lényege, hogy az előző életek rendkívül harmonikus, békés és szeretetteljes minőségben teltek. Azért választják egymást ebben az életben, mert őszinte, könnyed, és konfliktusok nélküli szeretetre vágynak.
Karmaasztrológiai jellemzői:
- A születési idők egymáshoz közeliek (rendszerint legfeljebb 2 éven belül, de sokkal inkább azonos évben, 1-2 hónap különbséggel születtek).
- Azonos lélekcsoportba tartoznak, ezért hasonlóak a karmikus élményeik, illetve azonosak a jelenlegi életfeladataik és választásaik.
- Az összes nagybolygó szinte teljesen együttáll, emiatt a tranzitjaikat egyszerre élik meg.
- A személyes bolygók között gyakori a szemi-szextil, a szextil és a szemi-kvadrát.
- Kevés az oppozíció, vagy teljesen hiányzik.
- Az egyik képlet feszült fényszögét a másik képlet személyes bolygói rendszerint oldják (például az egyikük radix Nap–Szaturnusz kvadrátját a másik fél 30°-kal arrébb található Napja egy trigonnal vagy szextillel támogatja meg).
- A Felezőpont (Composite) és a Téridő felező (Relationship) képlet nagyon hasonló egymáshoz, gyakran teljesen azonos a kettő.
- A kapcsolat inkább testvér-rezgés, az első néhány hét vagy hónap kivételével nincs nagy szenvedély köztük.
- Kényelmes, feszültségmentes viszonyt jelöl, amely az évek során ellaposodik.
- Jellemzően vagy egy sorozatnyi nehéz párkapcsolat után hívjuk be, vagy akkor, ha nem akarunk kapcsolati konfliktust ebben az inkarnációban.
- Csak mérsékelten teszi lehetővé a további közös lélekfejlődést, nagyon kényelmes, de unalmas. Ettől függetlenül évekig, évtizedekig együtt maradhatnak.
- Gyakori a házasság és a gyermekvállalás.
Griga Zsuzsanna
Karmaasztrológus