
Március 4.
Tömör kommunikáció (Merkúr – Szaturnusz konjunkció, a Mars az Ikrekbe lép)
Ezen a napon a tudatosságot, a kommunikációt jelentő Merkúr és a biztonságot, de a szabályokat, a megkötéseket, a veszteséget is jelképező Szaturnusz áll együtt. A mai napra jellemző lehet a tömör, de lényegre törő beszéd, a határidők betartásának fontossága, a tervezés. Mindez nagyon jó, azonban a túlzott megkötésekkel vigyázzunk, mert a változtatás lehetőségének is kell, hogy teret adjunk. A mai napon a cselekvő erőt, az akaratot képviselő Mars a könnyed, levegős Ikrekbe lép – ezzel erővel telíti a gondolkodást, a rugalmasságra való képességünket, oldja az akaratosságot – ami felszabadító lehet, ha már túlságosan csak egy úton, egy terv szerint haladunk.
Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója
Karmaasztro profiknak: Mars a Pleiádokon
Az Ikrekbe átlépő Marsot a Pleiádokon találjuk. A magyar néphagyományban Fiastyúknak nevezett csillaghalmazt az asztrozófia az istenek szerelmi fészkének tartja, mert itt keresztezik egymást a bolygópályák. A transzcendentális karmaasztrológiában pedig a Világteremtő Istennő lakhelye a mini-konstelláció, amely éppen a Bika csillagkép fölött helyezkedik el. A Mars ma és a következő két nap egyvonalban áll vele, akarattal és cselekvő erővel telíti, miközben kreatív feminin teremtőerőt kölcsönöz tőle, a keletkező hatás tehát mindenképpen két-irányú. Akkor tudod a személyes szinteden is felhasználni, ha a születési képletedben prominens az Ikrek 0-1 foka.
Griga Zsuzsanna karma asztrológus
#transzcendentalisasztrologia #TFI
Ha szeretné megtudni, hogyan készíthető ilyen elemzés, nézze meg képzéseinket: