Holisztikus kronobiológiai pszichogenetika

A Tiszta Forrás Intézetben nem a hagyományos kronobiológiai pszichogenetikát oktatjuk, hanem annak egy bővebb, holisztikusabb változatát. Az oktatás során nagy hangsúlyt fektetünk abba, hogy az egyes tantárgyak nem egymás ellen beszéljenek, hanem egymás építőkövei legyenek. Úgy gondoljuk, egy ember személyisége csak ebben az esetben ismerhető meg igazán.

A kronobiológiai pszichogenetika fiatal tudomány, mely épp ezért igen alkalmas arra, hogy a rohanó világunkhoz alkalmazkodva, pillanatok alatt adjon bőséges információt magunkról, vagy más emberről. Csupán egy születési dátum alapján fizikai, érzelmi és szellemi szinten egy-egy dinamika pár segítségével olyan mély és belsőséges (és mindeddig rejtett) mozgató erők fedhetők fel önmagunk előtt, amik a mindennapokban a háttérből irányítva előidézik életünk boldog vagy épp boldogtalan pillanatait. Azonban abban a pillanatban, ha felismerjük a születésünk pillanatában ránk ruházott lehetőségeinket, képesek lehetünk azt kiaknázva egy sokkal teljesebb életet élni, kapcsolatainkat helyre tenni, tehetségünket hatványozottan kihasználni.


Az alábbiakban a kronobiológiai pszichogenetika kapcsán írott cikkeink olvashatók: