
November 15.
Érezd mélyen (Skorpió Újhold)
A mai napon a lelkünket, az érzelmeket jelképező Hold az Újhold fázisában jár és a Skorpió jegyében áll. Az Újhold támogat abban, hogy elindítsunk valamit, változtassuk, új dolgokba fogjunk. Ma mindehhez társul a Skorpió energiája, amivel a dolgok mélyére láthatunk, kifürkészhetjük, megérezhetjük azokat a ki nem mondott információkat is, amelyek fontosak a számunkra. A Skorpióban hatalmas kitartás is van – ezért, a most megvalósuló terveinkhez meglesz a megfelelő elszántságunk, érzelmi hátterünk, és körültekintésünk.
Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója
Karmaasztro profiknak: Skorpió Újhold az Agena állócsillagon
A tegnapi Kismozdony alakzatba ma a Hold is bekapcsolódik, hiszen reggel 6 órakor pontosodik be a Skorpió Újhold, amely lélekkel és belső tudatossággal járul hozzá ahhoz a hajtóerőhöz, amit tegnap láthattunk. Ráadásul a mostani Újhold a Kentaur béta csillagával, az Agena-val áll egyvonalban. Maga a csillagkép, amely egyébként nem látható az északi féltekéről, a karmikus sebek egyik fontos gyógyulóhelye, az Agena pedig a fájdalmakon keresztüli tanulást szimbolizálja.
Griga Zsuzsanna karma asztrológus
#transzcendentalisasztrologia #TFI
Ha szeretné megtudni, hogyan készíthető ilyen elemzés, nézze meg képzéseinket: